MAGAMRÓL
Dr. Kellermann Aranka Terézia vagyok. Holisztikus orvosként működöm, mely azt jelenti, hogy az embereket teljességükben, ( test - lélek - szellem) segítem a gyógyulás útján. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen kaptam diplomámat. Azért lettem orvos, mert az emberek gyógyítását éreztem életcélomnak. A gyakorlat megmutatta számomra, hogy nem én gyógyítom meg a betegeket, hanem ők saját maguk teszik ezt, én csak segítem őket ebben a folyamatban. Felismertem azt is, hogyan teremtődnek a betegségek, a gondolati - lelki és testi síkról. Amikor ez világossá vált előttem, valamint az is, hogy amit a gyógyításról tanultam az egyetemen, az nem mindig működik, akkor elkezdtem keresni azokat a gyógymódokat, amelyek hatékonyabbak. A pszichológiai irányzatok tanulmányozása, valamint személyiség fejlesztő tréningeken való részvételen át, hosszú út vezetett, míg eljutottam a Hagyományos Kínai Orvoslásig. A tanulás számomra soha véget nem érő folyamat, melynek következő állomása: nemzetközi diploma spirituális gyógyításból és parapszichológiából. Fő területem az allergia. Ezt a betegséget egy modellnek tekintem, mely által más, a szervezetben végbemenő betegség folyamatok is jól érthetővé válnak. Munkáim ezen a területen:
AZ ALLERGIÁK KIALAKULÁSÁNAK ÚJ ELMÉLETE (Komplementer Medicina)
Az allergiások kezelésének új immunterápiája: HOMEOMOXA - az elnevezés is tőlem származik - ( Komplementer Medicina)
Az allergiásoknak segítségül szántam: A SOKARCÚ ALLERGIA című könyvemet.
MOXIBUSCIÓ ( Komplementer Medicina)
Közelmúltig a gyógyulni vágyókkal való egyéni foglalkozás képezte tevékenységem fő területét. Jelenlegi feladatom abban látom, hogy megtanítsam az embereknek, hogyan segíthetnek önmagukon, a betegségeik és nehéz élethelyzeteik eseteiben. Ezt a célt szolgálják a tanfolyamaim, a következő témakörökben.
Pozitív gondolkozás és tudatos teremtés (célja, ami eddig nem megfelelően működött, azt eredményessé tenni: betegség, vagy bármely élethelyzet esetén).
Kristálypunktúra ( Kristállyal való gyógyítás új, különleges módja ).
Homeomoxa (Az allergiások gyógyulását szolgálja).
Moxázás otthon (Hagyományos Kínai Orvoslás része).
|